A hamvasztás az újabb történelmi kutatások szerint a temetkezés legősibb formája. A nomád pásztorkodást folytató, valamint a vadász népcsoportok, melyek gyakran háborúskodtak egymással, szintén ezt a módot követték. Kutatók találtak olyan halotthamvasztót amely valószínűleg Kr. e. 4000 évvel létesült.  India területén, már neolitikum végétől élt ez a szokás. A hamvasztásos temetkezés korai elterjedését bizonyítják a hun sírok urnaleletei is. Az antik görög, és római kultúrában elterjedt, sőt előkelő szokás volt. A kereszténység uralomra jutásával megváltozott a helyzet. Ugyanis a kora középkorban az egyház, a földbe való eltemetést a temetkezés egyedüli keresztényi formájának mondta ki és így a kereszténység terjedésével a hamvasztást mindenütt felváltja az elföldelés. Az Itáliából induló reneszánsz hanyatlásával, a felvilágosodás századaiban újra felmerül a hamvasztás jogosultsága. A katolikus egyház kiváló emberei is szószólói voltak. 1774-ben Scipione Piatolli pápai prelátus disszertációja a Hamvasztás jogosultságáról szól. Ma már a hamvasztás elfogadott temetkezési forma és minden ember szabadon rendelkezhet, hogy melyik temetkezési formát választja.